Mezőgazdasági termelés

A szőlő az emberiség egyik legrégibb kultúrnövénye. Termesztésbe vonására, kb. 6-8000 évvel ezelőtt a neolitkorban került sor.

A honfoglaláskor a szőlőtermesztés a mai Magyarország területén már több mint ezeréves múltra tekintett vissza. A Kárpát-medencében a magyarok bejövetelekor szláv nemzetiségiek éltek, akik szőlőt is termesztettek. A magyarok a szőlővel kapcsolatos első kezdetleges ismereteiket a vándorlásuk során szerezték. A mai korszerű termesztéstechnológia és fitotechnikai ismeretek és alkalmazásuk viszont alig pár száz évre tehető, de így is a legismertebb, legtöbbet kutatott kultúrnövényként tarjuk számon nemcsak világszerte, hanem hazánkban is. Magyarországon is nagyon előkelő helyet foglal el a kultúrnövényeink között, önálló egyetemi diszciplína foglalkozik e nemes növényünkkel és nem mellesleg talán a legtöbb munkát is adja művelőjének, ami nagy elhivatottságot kíván a szőlőt művelőtől és minden elismerés ezért.

Egy fontos most aktuális fitotechnikai műveletről (zöldmunkáról) a lelevelezésről, levélritkításról szeretnénk néhány hasznos gondolatot megosztani a tisztelt gazdálkodókkal, miután a korai szőlőfajták érési ideje lassan bekövetkezik, és a fajták érési idejének előrehaladtával is folyamatosan aktuális teendő a szőlőművelésben.

A szőlőtőkéket a vegetációs időszak alatt is kézben kell tartani, ehhez optimális nagyságú és térbeli arányos elrendezésű levélfelületet kell kialakítani. Ez utóbbit, szakszerűen megépített támrendszerekkel a szálvesszők, félszálvesszők megfelelő térbeli elrendezésével, a felesleges hajtások számának csökkentésével, és a hajtások megfelelő időben való visszavágásával érhetjük el. Alapvető és fontos követelmény, hogy a fürtkezdeményeknek a hajtáson való megjelenésüktől kezdve – virágfürtté való fejlődésük ideje alatt, majd a virágzás idején és a kötödést követő „termésfürtté” fejlődési szakaszában, és az érési idő szakaszában is napfényen kell maradniuk. Ez esetben a következő évi termést adó rügyek differenciálódása is kedvezőbb feltételek között megy végbe, és az így kialakuló nagy fürtszám lassítja a hajtások következő évi növekedését is.

A művelettel a hajtások leveleit egy bizonyos szakaszon részlegesen eltávolítjuk. Különböző időpontokban lehetséges a levelek eltávolítása, most a szőlő jelen állapotában a bogyók zsendülése után, tehát az érés és túlérés folyamán a levélleszedéssel a fürtök érésének gyorsítása és a bogyók színeződésének elősegítése és a fürtrothadás gátlása a legfőbb cél. Elvirágzás után, s különösen a termésérés kezdetén a hajtások alsó, elöregedett levelei kevésbé aktívak, eltávolításuk nem jelent nagy veszteséget a tőkén.

Azonban óvatosan, csak a szükséges mértékig szabad a tőkét a levelektől „megfosztani”, mert a termésérés idején a levélzetre nagy szüksége van a tőkének, hiszen ebben az időben zajlik a cukornak a termésbe áramlása és a keményítőnek a vesszőkbe és az idősebb fás tőkerészekbe való raktározódása. A termésfürtök körüli idős „funkcióképtelen” levelek eltávolítása után a szőlőfürtöket jobban éri a fény, a szél, a bogyók gyorsabban adják le a vizüket, tehát a bogyótöppedés és a fizikai cukorgyarapodás sokkal intenzívebb lesz. A levelek elvesztésével együtt járó kismértékű cukorveszteséget a kedvezőbb fizikai viszonyok nemcsak kiegyenlítik, hanem a relatív cukorgyarapodással a lé cukortartalmát növelik is, ami mind a borszőlő fajta, mind pedig a csemegeszőlő fajta esetében, nemcsak élvezeti, hanem technológiai előnyt is jelent az így kezelt szőlő esetében. A fürtök rothadásának a minimalizálásával is kedvező a fürt körüli levélritkítás hatása. Mind a korai, mind a késői érésű fajtáknál ajánlott a fürt körüli lelevelezés elvégzése, különösen a késői érésű és rothadásra érzékeny fajták esetében pedig nagyon ajánlott.

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a termés érése és különösen a túlérés idején az elöregedett, a fotoszintézisben már alig rész vevő alsó(1-4) levelek eltávolítása növényélettani szempontból nem káros. A fürtök jó beszíneződése, jobb beérése, ami alapvető követelmény bármilyen további felhasználás esetén, a botrytiszes (szürkepenész) rothadás mérséklése, a fürtök jobb permetlé borítottsága, és a bogyótöppedés élénkítése érdekében, hűvös, esős őszön kimondottan ajánlatos a levélritkítás elvégzése.

Szeretnénk bíztatni minden szőlőt művelő gazdát és a figyelmet felhívni, műveljen akár csak néhány tőkét, vagy rendelkezzen nagyobb ültetvénnyel, hogy e zöldmunkát érdemes elvégezni, mert viszonylag egyszerű és gyorsan végrehajtható a többi zöldmunkához viszonyítva, ugyanakkor a magas minőségi termés eléréséhez nagyban hozzájárul.

(NAK/Komma László)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám