Mezőgazdasági termelés

Az Európai Bizottság több konzultációt is indított, amelyeken keresztül véleményezni lehet a harmadik országokból az Unió területére behozott ökológiai termékekre vonatkozó követelményeket. 

Ökológiai termékek/biotermékek – nem uniós országokból származó import (az uniós országokra és gazdasági szereplőkre vonatkozó szabályok) 

Ez a kezdeményezés szabályokat állapít meg a biotermékek EU-ba történő behozatalára vonatkozóan, nevezetesen: 

  • az egyes uniós gazdasági szereplők által az ökológiai termékeknek az EU-ba történő behozatala során követendő szabályok, valamint az EU-ban történő szabad forgalomba bocsátásukat követő kötelezettségek (így ezek a termékek az EU-ban előállított bármely más termékhez hasonlóan értékesíthetők). 
  • az uniós országok azon kötelezettségei, hogy az uniós piacra szánt termékeknek az EU-ba történő belépéskor a szállítmányok hatósági ellenőrzése során megállapított meg nem felelés eseteit bejelentsék. 

Ezt a tervezetet 2021. július 12-ig lehet véleményezni. 

Ökológiai termékek/biotermékek – nem uniós országokból származó import (ellenőrzési tanúsítvány és hatósági ellenőrzések) 

Ez a kezdeményezés szabályokat állapít meg a biotermékek EU-ba történő behozatalára vonatkozóan, nevezetesen: 

  • a nem uniós országok ellenőrző hatóságai és szervei által kiállítandó ellenőrzési tanúsítványra vonatkozó szabályok, amelyek lehetővé teszik a termelők számára, hogy termékeiket az EU-ba exportálják. 
  • az EU-országok által az EU-ba behozott biotermékek hatósági ellenőrzése. 
  • az ellenőrző hatóságok és szervek kötelezettségei, ha a hatósági ellenőrzések során nem megfelelőségeket találnak. 

 Ezt a tervezetet 2021. július 12-ig lehet véleményezni. 

Az EU-ba történő behozatalra szánt ökológiai termékek hatósági ellenőrzésére vonatkozó szabályok 

Ezek a szabályok 2022. január 1-jétől lesznek alkalmazandók, felsorolva a határállomásokon végzett hatósági ellenőrzés alól mentesített biotermékek kategóriáit, és meghatározva, hogy hol lehet ezeket ellenőrizni. 

A szabályok módosítják továbbá az (EU) 2019/2123 és az (EU) 2019/2124 rendeletet is, egyértelművé téve, hogy azok a jelenleg a rendeletek hatálya alá tartozó növényekre, növényi termékekre és egyéb anyagokra vonatkoznak, beleértve azokat az eseteket is, amikor az ilyen áruk olyan ökológiai termékek, amelyek az (EU) 2018/848 rendelet 45. cikkének (5) bekezdése értelmében a határállomásokon ellenőrzés alá tartoznak. 

Ezt a tervezetet 2021. július 19-ig lehet véleményezni. 

Lehetőség van arra is, hogy észrevételeiket a Kamara számára is megküldjék, így az ezúton becsatornázott észrevételeket, kéréseket összesítve továbbítjuk majd az uniós döntéshozók felé. Ez esetben kérjük, hogy az első két konzultációval kapcsolatban 2021. július 8-ig, a harmadik konzultációval kapcsolatban 2021. július 15-ig küldjék el javaslataikat, véleményüket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. 

 

(NAK/Polczer Katalin) 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám