Közös Agrárpolitika

A vis maiorhoz kapcsolódó cikkeinkben áttekintjük a MÁK 35/2024.(VI. 13.) számú közleménye alapján, hogy mikor, milyen feltételek fennállása esetén tekinthetünk egyes eseményeket vis maiornak.

Természetesen a vis maior esemény bejelentésének is vannak szabályai, melyek betartása az esemény elfogadásának alapja. A vis maior elismerése iránti kérelmet és az annak bekövetkezését igazoló dokumentumokat a vis maior kérelem benyújtására szolgáló MÁK felületen vagy mobilGazda applikáción keresztül kell benyújtani, a vis maior bekövetkezésétől számított huszonegy napon belül.

Elhalálozás esetén a halotti anyakönyvi kivonat vagy a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől számítódik a huszonegy nap. Amennyiben a gazdálkodó a vis maior kérelmének benyújtásában akadályoztatott, úgy az akadály megszűnésétől számított huszonegy napon belül, de legkésőbb a vis maior bekövetkezésétől számított hat hónapon belül kell megtenni a bejelentés, amely határidő jogvesztő, tehát ezt követően kérelem nem kerül elfogadásra. Természetesen az akadályoztatás esetén csatolni kell az akadályoztatás fennállásának és megszűnésének tényét igazoló dokumentumot is.

Azon esetekben, amikor a gazdálkodónak kell igazolni valamely esemény bekövetkeztét úgy csatolni kell a kérelemhez a releváns igazolást, vagy az igazolás kiállítása iránti kérelem benyújtásának tényét tanúsító – nyilatkozatot. A vis maior bekövetkezését tanúsító igazolást annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kell benyújtani a kérelemhez, függetlenül attól, hogy az igazolás kiadása iránti kérelem benyújtásáról a beadáskor nyilatkoztunk.

Fontos tudni, hogy amennyiben a MÁK közhiteles nyilvántartásból a kedvezményezett elhalálozásáról tudomást szerez, akkor a haláleset a kedvezményezett valamennyi folyamatban lévő eljárásában vis maiornak minősül abban az esetben is, ha a vélelmezett örökös vagy az örökös a meghatározott határidőben vis maior kérelmet nem nyújtott be.

Fenti elvek valamennyi vis maior eseményre alkalmazandók, kivéve a dokumentum csatolási kötelezettséget. Korábban már kitértünk arra, hogy vannak olyan esetek, amikor nem kell a gazdálkodónak igazolást csatolnia, hiszen azt az érintett hatóságok adatcserével leigazolják egymás között.

Figyelmükbe ajánljuk a cikksorozat korábbi részeit is:

Mikor jelentsünk vis maiort? – 1. rész - MÁK közlemény általános áttekintése

Mikor jelentsünk vis maiort? – 2. rész - Kedvezményezett hosszútávú munkaképtelensége

Mikor jelentsünk vis maiort? – 3. rész - Kisajátítás, kisajátítást pótló szerződések esetei

Mikor jelentsünk vis maiort? – 4. rész – Közcélú, közérdekű igénybevétel

Mikor jelentsünk vis maiort? – 5. rész - Osztatlan közös tulajdon megszüntetése során bekövetkező területméret-csökkenés, illetve terület elhelyezkedésének megváltozása

Mikor jelentsünk vis maiort? – 6. rész - Ingatlan átminősítés, építmények megsemmisülése

Mikor jelentsünk vis maiort? – 7. rész – Állatállományt érintő vis maior események 

 

NAK / Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám