Elindult a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló LEADER program megvalósítása. A LEADER helyi felhívások a tervek szerint 2024 júliusától jelennek meg.
Érdemes figyelemmel kísérni a pályázati kiírásokat, hiszen az akciócsoportok feladata, hogy a kistérségekben a vidékfejlesztésre szánt uniós forrásokat a helyi közösségek bevonásával használják fel, a helyi fejlesztések támogatására. Pályázati lehetőség nyílik majd a helyi termékek, szolgáltatások támogatására, a vidéki élet minőségének, vonzerejének fejlesztésére, turisztikai célú fejlesztésekre, helyi mikrovállalkozások, termelők fejlesztéseinek támogatására, közösségi célú fejlesztésekre és sok más térség fejlődését szolgáló célra.
A LEADER helyi felhívásokban a helyi igényekre reagálva a HACS-ok határozzák meg többek között a kedvezményezettek körét - melyek jellemzően önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek -, az elnyerhető maximális támogatási összeget, a támogathatóság feltételeit, továbbá egyedi elvárásokat is előírhatnak a horizontális szabályokon túlmenően.
A már folyamatban lévő előkészítő munka eredményeként 2024. júliustól várhatóan elérhetővé válnak a HACS-ok első felhívásai a Magyar Államkincstár honlapján. Előreláthatólag még az idei évben megjelenik a tervezett 359 darab felhívás, nagyságrendileg 45 milliárd forint összegben.
A LEADER helyi felhívások tervezett menetrendje ide kattintva érhető el.
NAK / Tószegi-Faggyas Katalin