Mezőgazdasági termelés

A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretei között megjelent a második vidékfejlesztési pályázati felhívás, amely a mezőgazdasági biztosítások után igénybe vehető díjtámogatás feltételeit tartalmazza, folytatva a Vidékfejlesztési Programban működtetett konstrukciót. A termelést nehezítő kockázatok kezelése tekintetében az elmúlt években felértékelődtek a mezőgazdasági biztosítások, melyhez az Agrárminisztérium kiemelt támogatási intenzitással nyújt segítséget. A 2014 óta működtetett konstrukció 23 ezer gazdálkodóval és 1,7 millió hektár biztosított területtel valósult meg az elmúlt időszakban.

A 2024. március 14-én megjelent, „KAP-RD16-1-24 - Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer (MKR II. pillér): Díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás” megnevezésű pályázati felhívás célja, hogy ösztönözze a magyar gazdálkodókat a termelésüket nehezítő kockázatok csökkentésére. A felhívás keretében olyan mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtható támogatás, amelyek üzemi szinten a növénykultúrában 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó kedvezőtlen időjárási jelenségek által okozott veszteségekre nyújtanak fedezetet.

A konstrukció lényegében a Vidékfejlesztési Programban megismert támogatási konstrukció folytatása, így továbbra is három különböző típusú mezőgazdasági biztosítási szerződés után vehető igénybe támogatás („A”, „B” és „C” típus), amelyek különböző fajokra és biztosítási eseményekre köthetőek. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség, azaz a megfizetett éves nettó biztosítási díj legfeljebb 70%-a, de ha a támogatási igény meghaladja a rendelkezésre álló forrásokat, a támogatás arányosan csökkentésre kerül a „B” és a „C” típusú biztosítási szerződések esetében legfeljebb az elszámolható költségek 40%-áig, az “A” típusú biztosítási szerződések esetében pedig legfeljebb 55%-áig.

A KAP Nemzeti Irányító Hatóság 5/2024. számú közleményében jóváhagyta és közzétette a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződéseket, melyeket az idei esztendőben négy biztosítótársaság nyújt a gazdálkodók irányába.

A 2024. gazdálkodási évhez kapcsolódó támogatási kérelmek benyújtására a mezőgazdasági biztosítási szerződés kedvezményezettjeként szereplő gazdálkodóknak idén a 2024. évi egységes kérelem keretében, annak nyitva álló időszakában, az egységes kérelembenyújtás szabályai szerint van lehetőségük. A díjrendezett mezőgazdasági növénybiztosítással rendelkező termelők számára előnyt jelent, hogy ezzel jogosultakká válnak a kárenyhítő juttatás maximális, 80%-os összegére, így a mezőgazdasági növénybiztosítás rendszere segíti a gazdálkodókat abban, hogy magasabb kárenyhítő juttatási összeget vehessenek igénybe.

A felhívás és az ahhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a kap.gov.hu-n találhatók. Ezt a felületet érdemes folyamatosan nyomon követni, hiszen minden, a pályázati felhívásokkal kapcsolatos információ, változás itt érhető el.

Az Agrárminisztérium célja a mezőgazdasághoz kapcsolódó kockázatok lehető legszélesebb eszköztárral történő csökkentése. Ezen eszköztár a károk csökkentését szolgáló technológiai fejlesztések és az ezt célzó termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzésével kezdődik, kiterjed a kárenyhítési alapra és fontos alappillére a biztosítási díjtámogatás biztosítása.

(AM Sajtóiroda )

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám