Környezetgazdálkodás

Magyarország elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelemben - közölte Nagy István agrárminiszter az AIM for Climate konferencián, hétfőn Washingtonban.

A miniszter beszédében kifejtette, a tavalyi év még a legszkeptikusabb magyar gazdákat is ráébresztette az aszály okozta károk súlyosságára, a szárazság és csapadékhiány ugyanis a teljes mezőgazdasági területek 30 százalékát tönkretette. Magyarország ezért még inkább elkötelezett az iránt, hogy részese legyen az amerikai agrárminisztérium AIM for Climate kezdeményezésnek, amely az agrárium klímakutatása iránt elkötelezett tagállamokat fogja össze. Jól mutatja a magyar agrárium elkötelezettségét, hogy megkeresésünkre nyolc egyetemi kar és öt kutatóintézet jelezte, hogy jelenleg több mint 200 kapcsolódó kutatási és innovációs projektet hajtanak végre, 50 millió dollár értékben. Tevékenységük elsősorban a szántóföldi növénytermesztés víz- és talajgazdálkodási technikáinak fejlesztésére összpontosul. A jelenlegi projektösszetétel jól tükrözi a mezőgazdaság fontosságát, de növelni kell a magán- és az európai finanszírozást is - tette hozzá a tárcavezető. Nagy István kitért arra is, hogy támogatjuk a közigazgatás digitális innovációját is, például egy új távérzékeléses értékelési eszköz alkalmazását az állami kockázatkezelési rendszerünk számára. Hangsúlyozta, a nemzetközi együttműködések is kiemelten fontosak számunkra. A miniszter példaként említette a BIOEAST kezdeményezést, ami tizenegy közép-kelet-európai mezőgazdasági minisztérium biogazdasági, kutatási és innovációs szövetsége. A miniszter fontos célnak nevezte egy uniós kutatási és innovációs partnerségi program kidolgozását.  Nagy István kiemelte, az Agrárminisztérium elkötelezett a felnövekvő generáció támogatásában is, így köz- és magánösztöndíjas vagy start-up programokkal is együttműködik, és az európai biomassza alapú gazdasági ifjúsági nagykövetünkre is nagyon büszkék vagyunk.

A tárcavezető az Egyesült Államokba történő látogatása során találkozik Tom Vilsack mezőgazdasági miniszterrel és Glenn Thompsonnal, a Kongresszus Mezőgazdasági Bizottságának elnökével, illetve egyeztetéseket folytat majd gazdaszervezetek vezetőivel is.

AM

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám