Erdőgazdálkodás

Az új uniós erdészeti stratégiáról szóló tanácsi állásfoglalás tervezetet – uniós szakzsargonban: következtetéstervezetet – a Tanács testülete, a tagországok agrárminisztereiből álló Mezőgazdasági és Halászati Tanács (AGRIFISH) a 2021. november 15-én tartott ülésén fogadta el, ahol hazánkat Nagy István agrárminiszter képviselte. A miniszterek üdvözölték a Bizottság azon, stratégiában megjelenő törekvését, hogy az erdők minél nagyobb mértékben járuljanak hozzá az Európai Zöld Megállapodásban (Green Deal) foglalt, valamint a klímaváltozás hatásainak mérséklésével kapcsolatos, 2030-ig tartó időszakra szóló menetrendben megfogalmazott globális célok teljesítéséhez. Hangsúlyozták azonban, hogy ennek során a fenntartható fejlődés mindhárom dimenziójára tekintettel kell lenni, annak érdekében, hogy az erdő ökológiai, gazdasági és szociális szolgáltatásai egyaránt biztosítva legyenek.

Az agrárminiszterek a 11 oldalas dokumentumban fontos kéréseket intéznek az Európai Bizottsághoz a stratégiában javasolt intézkedésekkel kapcsolatban. Egyértelmű felhívást fogalmaznak meg arra vonatkozólag, hogy a tagállamokat, azok erdőtulajdonosait és erdőgazdálkodóit vonják be a stratégia célkitűzéseinek megvalósításába, mivel ők azok, akik nap mint nap gondoskodnak az erdőkről.

Kiemelték az erdőgazdálkodással kapcsolatos társadalmi-gazdasági céloknak, valamint a stratégiában újonnan bevezetett fogalmak és kifejezések egyértelmű meghatározásának szükségességét, hangsúlyozva, hogy a már meglevő, működő és elfogadott eljárások, keretek, fogalom és kritérium rendszerek elvetése szükségtelen és indokolatlan.

Ennek kapcsán is hangsúlyozzák a FOREST EUROPE szerepét, mely a fenntartható erdőgazdálkodás indikátorrendszerének definiálásával kellő keretet ad az erdei ökoszisztémák ökológiai, gazdasági és szociális szolgáltatásainak kiegyensúlyozott biztosításához, fejlesztéséhez.

A miniszterek sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy a Bizottság részéről a tagállamok és az érintett ágazati szereplők kellő mértékben nem kerültek bevonásra a stratégia kidolgozásában.  Hangsúlyozták, hogy a stratégia végrehajtása közös érdek, és ezért szorosabb együttműködésre, koordinációra van szükség a tagországok, a Bizottság és a páneurópai régió meghatározó szereplői között. Ez nem utolsósorban vonatkozik az erdészeti politikával kapcsolatos kérdésekre is.

Kiemelik az erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók kulcsszerepét a stratégia célkitűzéseinek megvalósításában, többek között a vidéki területek fejlesztésének támogatásában.

Nyomatékosan kérik a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együtt vizsgálják meg az erdők nyújtotta ökoszisztéma-szolgáltatások díjazásának lehetőségét, ami, az erdőnek, erdőgazdálkodásnak az éghajlatváltozás mérséklésében, a széndioxid megkötésben, a biológiai sokféleség megőrzésében betöltött szerepének elismeréseként, annak egyfajta anyagi ellentételezése lenne.

A miniszterek egyetértenek a stratégia erdészeti monitoringra vonatkozó jogalkotási kezdeményezésével. Ezzel együtt viszont – a költséghatékonyságot is hangsúlyozva – felhívják a Bizottság figyelmét a már létező monitoringprogramokra, melyeket nemzetközileg elfogadott kötelezettségvállalásoknak megfelelően már kidolgoztak.

Az állásfoglalás egyetért azzal az erdőterület bővítéssel kapcsolatban megfogalmazott, 2030-ig terjedő időszakra vonatkozó elképzeléssel, amely 3 milliárd fa ültetésére vonatkozik. Hangsúlyozza viszont, hogy a tagállamok ilyen jellegű kötelezettségvállalásai csakis önkéntesek lehetnek.

A miniszterek üdvözlik, hogy a stratégia hangsúlyt helyez a fenntartható módon előállított, hosszú élettartamú faalapú termékekre, azok elterjesztésére. Felhívják ugyanakkor a figyelmet a kutatás és az innováció ebben betöltött szerepére, ami fontos, s támogatandó hajtóerőt jelent e célok elérésében.

A miniszterek felkérik a Bizottságot, hogy évente tegyen jelentést a Tanácsnak az erdészeti stratégia végrehajtásáról és az ezen Tanácsi következtetésekben megfogalmazott ajánlásokról. Kezdeményezik továbbá, hogy a Bizottság 2025-ben tegye közzé a felülvizsgálat eredményeit és vonja be a Tanácsot az esetleges további intézkedésbe.

Az európai erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók üdvözlik az EU 2030-ig szóló erdészeti stratégiájáról elfogadott tanácsi állásfoglalást, és teljes mértékben osztják a tagállamok által kifejezett aggodalmakat.

Ahogy arról már korábbi cikkeinkben is beszámoltunk ( lásd itt és itt), az erdészeti ágazatot képviselő hat meghatározó uniós szervezet közös nyilatkozatot (Európai erdőtulajdonosok bécsi nyilatkozata) adott ki az új erdészeti stratégiára vonatkozóan, mely erős összhangban van a fentiekben közölt dokumentumban foglaltakkal.

Az Európai Unió Tanácsa által megfogalmazott állásfoglalást tartalmazó teljes dokumentum itt érhető el.

 

NAK/ Dósa Ildikó, Kovácsevics Pál

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám