Élelmiszer-feldolgozás

A körforgásos gazdaság, a termelés jövedelmezőségének növelése, a hulladékáram csökkentése három olyan kihívás és probléma, amelyek egyre égetőbbek a jelenlegi gazdasági helyzet, politikai és társadalmi elvárások miatt. Az előállítóknak egyre inkább érdeke, hogy a termelés során keletkezett melléktermékeket ne hulladékként kezeljék, hanem minél nagyobb mértékben és minél magasabb szinten visszaforgassák a „hulladék piramisban” és lehetőleg minél nagyobb hozzáadott értékű terméket tudjanak előállítani azokból. Ebből a szempontból lehet érdekes a hazai kukorica feldolgozóknak a hazánkban még kevésbé ismert xilo-oligoszacharid előállítása.

A xilo-oligoszacharid, rövidítve XOS, egy rövid szénláncú szénhidrát, ami nem csak élelmi rostként, hanem prebiotikus tulajdonságai révén is jótékony hatást gyakorol az emberi emésztőszervrendszerre és annak mikroflórájára is. Ezt a nem emészthető oligoszacharidot mind a Távol-Keleten, mind pedig az Egyesült Állomokban egyre nagyobb mértékben használják fel különféle termékekben. Itt nem csak gyógyhatású készítményekre, étrendkiegészítőkre kell gondolni, hanem arra a lehetőségre is, hogy ezt adagolják tejtermékekbe, sütőipari termékekbe, italokba és kényelmi termékekbe is. Előnye más élelmi rostokkal szemben, hogy kisebb mennyiségben is képes kifejteni pozitív élettani hatását. Alacsony adagolásból kifolyólag nem befolyásolja olyan markánsan az élelmiszer szerkezetét, mátrixát, így a fogyasztó által csak kismértékben tér el a megszokott íztől és textúrától. Továbbá rendelkezik édesítő erővel (szacharóz 30%-ával egyezik meg), de ami az egyik legnagyobb előnye lehet az, hogy míg az EU-ban egyre elterjedtebb rostokkal (inulinnal és frukto-oligoszacharidokkal (FOS)) szemben mezőgazdasági melléktermékekből állítható elő. Az XOS előállításának jellemző alapanyagai a xilánban gazdag ipari melléktermékek, úgymint a kukoricacsutka, szalma, különböző magvak, termések héja, maláta és a korpa.

Az elmúlt évtizedekben számos eredményes előállítási folyamatot fejlesztettek az XOS gyártására, ahol a legjobb módszerek, katalizátorok és szubsztrátok még nem egyértelműek így ez még mindig fejlődő területnek számít. Ennek bizonyítéka az a tény, hogy jelenleg csak néhány vállalat rendelkezik „Általánosan Biztonságosnak Elismert” (Generally Recognized as Safe, GRAS) tanúsítvánnyal az XOS gyártásához. Megállapítható, hogy két fő gyártási metódust alkalmaznak. Az ipari XOS előállítása során a legjellemzőbb gyakorlat a xilán hidrolízise lignocellulóz tartalmú biomasszából. Ebben az esetben a lignocelullóz alapú biomasszából XOS gyártás céljából az alapanyagot hidrolízisnek teszik ki, amely során vízgőzzel végzett hőkezelést alkalmaznak vagy folyékony vizet magas hőmérsékleten, nyomás alatt adagolnak a masszához. Ennek a módszernek a fő előnye, hogy kis mértékben vagy egyáltalán nem igényel korrozív kémiai vegyületeket, ezért környezetvédelmi szempontból kedvezőbb a folyamat. Ugyanakkor magas energetikai igényeket támaszt a gyártással szemben, így zöld jellege nagyban függ a felhasznált energia mennyiségétől. A második gyártási metódus során két lépésben hajtják végre a folyamatokat, kombinálva a termikus, fizikai/kémiai folyamatokat enzimatikus módszerekkel. Az első szakaszban egy előkezelés történik, ami során hemicellulóz szabadul fel a biomasszából, majd a második lépésben egy enzimatikus bontást alkalmaznak, ahol a hemicellulózban lévő xilánt XOS-re bontják.

Az XOS remek példája annak, hogy egy széleskörben elérhető melléktermékből, amit hagyományosan takarmányozásra és tüzelésre használtak fel, kiváló alapanyag lehet egy magasabb hozzáadott értéket képviselő prebiotikus hatású élelmiszerrost előállításnak. A hazai élelmi rost fogyasztás pedig igencsak kulcskérdés, hiszen a legutolsó OTÁP felmérésen kiderült, a lakosság nem visz be elegendő mennyiségű rostot.

NAK/ Penksza Péter

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám