Az újabb pályázati körben tízmilliárd forint keretösszegre jelentkezhetnek a kistelepülési önkormányzatok saját tulajdonú épületeik felújítására, eszközök beszerzésére.
A 2019 óta meghirdetésre kerülő program alapvető célja a népesség elvándorlásának megállítása. A program eddigi sikerességét és eredményességét a már több mint 33 ezer nyertes pályázat jelzi, melyek összértéke meghaladta a háromszázmilliárd forintot. Idén már negyedik alkalommal hirdetnek pályázatot. Eddig a kisboltok működését támogatták nyolcmilliárdos keretösszegben, majd utcák, járdák felújításához kínáltak támogatást ötmilliárd forint összértékben, valamint falusi civil szervezetek pályázhattak összesen hárommilliárd forintra.
Ezúttal egy komplex pályázati felhívást hirdettek meg, hét támogatási céllal, amelyek közül egy pályázó egyet választhat:
- kategória - óvodaépületek felújítására, korszerűsítésére, férőhelybővítésre - legfeljebb 50 millió forint igényelhető;
- kategória - "egyéb önkormányzati ingatlanok" fejlesztése, itt szintén 50 millió forintra lehet pályázni;
- kategória - a temetők infrastrukturális fejlesztésére, 6 millió forint a maximum támogatás;
- kategóriában az eszközbeszerzésnél 6 millió forint igényelhető.
- kategória - játszótérfejlesztésre 6 millió forint a támogatás;
- kategória - kommunális eszközök beszerzésére 15 millió forint igényelhető;
- kategóriánál, a tanya- és falubuszok beszerzésénél a maximális támogatási összeg 18 millió forint.
A támogatás keretösszege: 10 000 000 000 forint
A pályázatokat december 13-tól január 13-ig lehet majd benyújtani kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár által a Magyar Falu Program végrehajtására létrehozott és üzemeltetett elektronikus felületen keresztül.
A pályázati kiírás itt található.
A Magyar Falu Programmal kapcsolatos további információk itt érhetők el.
A pályázat lebonyolítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. végzi.
NAK / Tószegi-Faggyas Katalin