Vidékfejlesztési pályázati összefoglalók

A vízvédelmi célú pályázatról készített összefoglaló 2016. 08. 10-i időállapot szerint, tájékoztató jelleggel készült. A pályázati felhívás és annak mellékletei, a kapcsolódó közleményekkel együtt a hivatalos www.szechenyi2020.hu pályázati portálon jelennek meg, melyeknek nyomon követése a pályázó felelőssége.

 



VÍZVÉDELMI CÉLÚ NEM TERMELŐ BERUHÁZÁSOK: VÍZVÉDELMI ÉS VIZES ÉLŐHELY LÉTREHOZÁSA, FEJLESZTÉSE
A felhívás kódszáma: VP 4-4.4.2.2.-16


TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK KÖRE:
I. Partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakítása, fejlesztése
a)    Gyeptelepítés időszakos vagy állandó vízfolyás, állóvíz partján lévő, a „Vízvédelmi sáv” megnevezésű MePAR (Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer) fedvénnyel szomszédos szántó művelésű területen, a fedvény szántóval határos oldalától, illetve - amennyiben a szántó a vízfolyás, állóvíz partjával határos - a vízfolyás, állóvíz partjától számított minimum 40,00 m szélességben, az 1. számú mellékletben meghatározott hazai pázsitfűfajokból álló gyepkeverékből.


II. Vizes élőhelyek kialakítása
a)    Vizes élőhelyek kialakítása szántó vagy gyep művelésű területeken, nyílt vízfelületű vagy időszakosan jelenlévő, vizenyős, mocsaras, part menti vegetációval szegélyezetten, amely magában foglalja a parti sávot és a pufferzónát is.


NEM TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK KÖRE:
A felhívás keretében a 3.1.1. pontban meghatározott (I., II.) tevékenységeken túlmenően más tevékenység nem támogatható.


KEDVEZMÉNYEZETTEK KÖRE:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be aktív mezőgazdasági termelők, akik:
·    fenntartási időszak végéig a beruházással érintett terület vonatkozásában jogszerű földhasználók,
·    rendelkeznek az MVH eljárási törvény (2007. évi XVII. törvény a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről) 28.§-a szerint ügyfél-azonosítóval, tehát a törvény 9/B.§ c) pontja szerinti kérelemre nyilvántartásba vett ügyfél,
·    igazolják az összes bejegyzett fő- és melléktevékenységeiket a megfelelő TEÁOR és ÖVTJ kódok feltüntetésével együtt,
·    a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III. 13.) FM rendelet szabályai szerint részletezik a nyilvántartási (könyvvezetési) rendszerükben a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységéből származó összes bevételére vonatkozó adatot.
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.



HATÁRIDŐK:
A Támogatási Kérelmek (TK) benyújtási időszaka: 2016.  július 11. napjától 2018. július 11. napjáig.
Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
·    2016. augusztus 9.
·    2016. november 9.
·    2017. február 9.
·    2017. május 9.
·    2017. augusztus 9.
·    2017. november 9.
·    2018. február 9.
·    2018. május 9.
·    2018. július 11.
A támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton, az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. (www.mvh.gov.hu)


TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, INTENZITÁSA:
·    A támogatási összeg hektár alapra van vetítve.
o    Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: (a 3.1.1. fejezet I.) pontja) Partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakítása, fejlesztése esetén:
400 eurónak megfelelő forintösszeg/ha.
o    Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: (a 3.1.1. fejezet II.) pontja) Vizes élőhelyek kialakítása esetén:
300 eurónak megfelelő forintösszeg/ha.


·    A támogatás forintban kerül kifizetésre, az euró/forint átváltási arány a támogatási kérelem benyújtás évének január 1-jén fennálló Európai Központi Bank középárfolyam szerint kerül meghatározásra.


ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK KÖRE:
·    Jelen felhívás esetében nem releváns.


JOGKÖVETKEZMÉNYEK:
·    Nem teljesítés esetén a kifizetési igénylés alapján jóváhagyott támogatási összegre nem jogosult. Ha a támogatási összeg már kifizetésre került, akkor köteles a támogatás teljes összegét a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni.


·    Ha a támogatást igénylő (a vis maior esetet kivéve) a meghatározott fenntartási kötelezettségét:
a) a fenntartási időszak 1. évében nem teljesíti, úgy a már kifizetett támogatás 40%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. Támogatást igénylő köteles a part menti vízvédelmi pufferzónát, illetve a vizes élőhelyet újratelepíteni.
b) a fenntartási időszak 2. évében nem teljesíti, úgy a már kifizetett támogatás 30%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. Támogatást igénylő köteles a part menti vízvédelmi pufferzónát, illetve a vizes élőhelyet újratelepíteni.
c) a fenntartási időszak 3. évében nem teljesíti, úgy a már kifizetett támogatás 75%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni.


·    Amennyiben a támogatást igénylő a part menti vízvédelmi pufferzóna, illetve a vizes élőhely kialakítása, illetve fenntartási időszaka során - a legelő állatok által elhullajtott ürülék kivételével - istállótrágyát, hígtrágyát, szennyvizet, szennyvíziszapot, szennyvíziszap komposztot, műtrágyát vagy növényvédőszert alkalmaz, úgy a jóváhagyott támogatás 15%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 15%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni.
·    Ha a támogatást igénylő nem tesz eleget a Gazdálkodási Napló vezetésére vonatkozó kötelezettségnek, akkor a támogatási összeg 20%-kal csökkentve kerül kifizetésre, vagy a már kifizetett támogatás 20%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni.
·    Ha a támogatást igénylő a Gazdálkodási Naplót hiányosan vagy nem valós adattartalommal vezeti, akkor a támogatási összeg 5%-ára nem jogosult, vagy a már kifizetett támogatás 5%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni.
·    Ha a támogatást igénylő nem tesz eleget a felhívás 3.4.1.1 I. 3. (Gazdálkodási Naplóval kapcsolatos kötelezettségek) pontjában meghatározott adatainak benyújtására vonatkozó kötelezettségének, akkor a támogatási összeg 15%-kal csökkentve kerül kifizetésre.
·    Ha a támogatást igénylő valamely támogatott terület teljes egészére nem tudja maradéktalanul igazolni a támogatási időszakból már eltelt év(ek) és az adott év teljes időtartamára a jogszerű földhasználatot, akkor az adott támogatott terület kizárásra kerül és a területre vonatkozóan már igénybe vett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetni.
·    A területeltérésre vonatkozóan a 640/2014/EU rendelet 19. cikkét kell alapul venni.


KAPCSOLÓDÓ NYOMTATVÁNYOK, MELLÉKLETEK:
A támogatási kérelem elkészítésekor a következő mellékletek csatolása szükséges:
·    Amennyiben a beruházás nem környezeti hatásvizsgálat köteles, mellékelni kell a területileg illetékes környezet és természetvédelmi hatóság ezzel kapcsolatban kiállított igazolását.
·    Igazolás az összes bejegyzett fő- és melléktevékenységekről.
·    Nyilatkozat a legutolsó lezárt pénzügyi év mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységekből származó összes bevételre vonatkozóan.
·    Jogszerű földhasználatot igazoló dokumentum.



KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK, INFORMÁCIÓK:
·     109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról;
·    314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról;
·    2007. évi XVII. törvény a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről;
·    2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről;
·    2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról;
·    150/2012. (XII.28.) VM rendelet a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról;
·    2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról  szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról;
·    272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet szerinti támogatási rendszer keretében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt bekövetkezett elháríthatatlan külső ok (a továbbiakban: vis maior) bejelentésére és igazolására irányuló eljárásokra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt, elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról szóló 57/2015. (XII. 23.) MvM rendelet;
·    71/2015. (XI.3) FM rendelet szól a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről;
·    8/2015. (III. 13.) FM rendelet a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról;
·    9/2015. (III. 13.) FM rendelet a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól;
·    57/2015. (XII. 23.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt, elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról;
·    94/2015. (XII. 23.) FM rendelet az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról;
·    A BIZOTTSÁG 640/2014/EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám