Hús-, baromfiipar

Kampányt indított a baromfihús fogyasztásának ösztönzése érdekében az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Baromfi Termék Tanács (BTT). A  promóció célja a fehérjében gazdag hús sokféleségének és hasznosságának bemutatása annak érdekében, hogy a mindennapi étkezés részévé váljon.


Nagy István agrárminiszter a kampányt beharangozó hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hazai hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, közel 2600 baromfitartó gazdaság állítja elő a friss, egészséges baromfihúst és tojást.

Magyarországon a baromfihús a legnépszerűbb állati eredetű fehérjeforrás, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a magyarok csaknem 35,5 kilogramm baromfit esznek évente. A tojásfogyasztás pedig az utóbbi években folyamatosan nő, az egy főre jutó héjas tojásfogyasztás 2015-ben 133 darab volt, amely 2018-ra 158 darabra emelkedett.
– A fogyasztás ösztönzéséhez elengedhetetlen, hogy a megismertessék a fogyasztókat a jó minőségű, egészséges és kedvező áron elérhető magyar tojással és baromfihússal. Ezért a kampány során törekednek ezen áruk széles felhasználási lehetőségeinek bemutatására – tette hozzá.

Nagy István elmondta, 2021-ben léphet hatályba az a minisztérium által készített jogszabály, amely pontosabb, egyértelműbb információk feltüntetését teszi kötelezővé a tojásoknál. A jelenleg még előzetes egyeztetésen lévő tervezet szerint az ömlesztett tojás esetében nemcsak az országkód magyarázatát, hanem magát a származási ország megnevezését is fel kell tüntetni, a hazai tojások esetében pedig a nemzeti zászlót is meg kell jeleníteni. Jelenleg a dobozos és az ömlesztett tojás esetében a származási országra vonatkozó információk csak közvetetten, a tojáshéjon elhelyezett kód által jelennek meg.

A miniszter beszélt arról is, hogy milyen problémákat okozott a koronavírus-járvány a baromfi- és a tojáspiacon, példaként említette a vendéglátást, a közétkeztetést, a turizmust ért korlátozások hatását. Hozzátette: a madárinfluenza is komoly károkat okozott, ugyanakkor a hazai baromfiágazat ilyen körülmények között is képes volt helytállni, és a lakosság számára biztosítani a folyamatos élelmiszer-ellátást. Ehhez hozzájárult az is, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok egyre nagyobb mennyiségben szerezték be hazai termelőktől a baromfihúst és a tojást. A miniszter szerint középtávon a baromfihús fogyasztás lassú, de folyamatos növekedésével lehet számolni a következő évtizedben. A Vidékfejlesztési Program pályázatinak segítségével támogatják a baromfitartó telepek korszerűsítését és új telepek építését, illetve a járványügyi kockázatokat csökkentő fejlesztéseket. Emellett támogatásokkal segítik a minél magasabb szintű állatjóléti színvonal fenntartását.

Csorbai Attila, a BTT elnöke közölte, hogy a baromfiágazat termelési értéke az elmúlt években átlagosan – élőállat-szinten – 250-300 milliárd forintot tett ki, becslések szerint a tenyész-alapanyaggal és feldolgozott élelmiszerrel ennek a dupláját is elérheti ez az érték. Ebből az étkezési tojás árbevétele tavaly 23,12 milliárd forint volt. Az idén a koronavírus- és madárinfluenza-járvány miatt az ágazat termelése 10százalékkal csökkenhet. Baromfihúsból 700 ezer tonnát állítottak elő tavaly a BTT adatai alapján, étkezési tojásból pedig évente 1,2-1,3 milliárd darabot termelnek.

Az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Baromfi Termék Tanács „Bárhol, bármikor, baromfi. Jól teszed, ha ezt eszed!” szlogenű, baromfihús fogyasztását ösztönző kampánya a baromfihús sokféleségét mutatja be, és arra ösztönzi a háztartásokat, hogy minél több és minél változatosabb formában kerüljön a csirke-, a pulyka-, a liba-, a kacsahús vagy akár a gyöngyöshús és a fácánhús az asztalokra minden nap. A kampánnyal vidéken 140, Budapesten pedig több mint 200 közterületi felületen találkozhatnak, valamint a rádiókban és az online térben is megjelennek a baromfihús beltartalmi értékei és az elkészítési információk. A baromfihús-kampányról bővebb információk itt.

Október a tojás hónapja volt az Agrármarketing Centrumnál. „A tojás maga a csoda!” szlogennel népszerűsítették a tojás értékeit, eloszlatva tévhiteket, valamint a tojásra vonatkozó hellyel, tartási módozattal, minőséggel, mérettel kapcsolatos információkat.

 

(MTI/AMC)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám