Nemzetközi hírek

A klasszikus értelemben vett tanácsadás kiegészül a tudás-transzferrel, a tudás-áramoltatással, az innováció az interaktivitással (interaktív innováció), a kétszereplős modell a többszereplős modellel, mindez az új Közös Agrárpolitikában tapasztalható szemléletformálás jegyében.

Az i2connect egy, az Európai Unió H2020-as program keretében finanszírozott projekt, amely az interaktív innovációs folyamatokat támogatja az európai mezőgazdaságban és erdőgazdálkodásban. Az i2connect projekt célja a mezőgazdaság kihívásaira választ adó, az interaktív innovációs folyamatokat támogató és az innovációt elősegítő tanácsadók kompetenciáinak fejlesztése. Ez a segítségnyújtás tudatosságot, új eszközöket és módszereket, motivációt és szervezési kompetencia-fejlesztést igényel a tanácsadóktól.

Az innováció és az innovatív folyamatok mindig is a tanácsadói munka részét képezték. Míg a múltban az új termelés-technikákra, a kutatási eredmények bevezetésére, addig manapság egyre inkább a termelési költségek csökkentésére, illetve a támogatások optimalizálására irányuló módszerekre összpontosítanak az agrárium szereplői.

Ma már széleskörben elfogadott, hogy a szakemberek a saját munkájukból (legyen az elméleti vagy gyakorlati), a helyi szintű kiscsoportban szerzett tapasztalatokból és a különböző információs csatornákon keresztül jutnak tudáshoz. Az agráriumban az érdekeltek köre kibővült az értékláncok képviselőivel, a fogyasztókkal, a nem kormányzati szervezetekkel és a kutatókkal (AKIS-Agrártudás és Innovációs Rendszer szereplői). Ez új perspektívát kínál a tanácsadók számára: vagyis a klasszikus értelemben vett tanácsadói szerep a tudásközvetítő, tudásmegosztó, tudásáramoltató szerepével bővül ki. Mindezek okán egyre több tanácsadóra lesz szükség az ún. többszereplős (multi actor approach) innovációs folyamatok támogatásához, amelyet az EU és az adott ország együtt finanszíroz, pl. EIP-AGRI Operatív Csoportok formájában. Az i2connect projekt által az innovációt támogató tanácsadók számára kínált képzések a többszereplős innovációs folyamatokban betöltött szerepre összpontosítanak, azokat fejlesztik.

Az i2connect projekt egyik célja az európai mezőgazdaság és erdőgazdálkodás kihívásaira válaszoló interaktív innovációs folyamatokat támogató és az innovációt elősegítő tanácsadók kompetenciáinak fejlesztése. Ez a segítségnyújtás tudatosságot, új eszközöket és módszereket, motivációt és szervezési kompetencia-fejlesztést nyújt a tanácsadók számára.

Az i2connect keretében a fentiekben leírt célok gyakorlatban történő elsajátítását, elmélyítését segítik a partnerországokba szervezett ún. keresztlátogatások (cross-visitek). A legutóbbi cross-visit a franciaországi Toulouse-ban és Albiban került megrendezésre, melyről Bányai Tibor és Faragó Nikolett szaktanácsadók osztják meg a tapasztalataikat:

A program első napján az Occitania-i Regionális Agrárkamara vezetésével bemutatásra került a francia kamara szervezeti felépítése, működése. Ezután egy nemzetközi workshop keretében felvázolták a másnapi gazdalátogatás célját és a már korábban megismert innovációs folyamatok menedzselésére használt eszközök gyakorlati alkalmazását. Ennek során csoportmunkában dolgoztunk más tagállami résztvevőkkel (horvátok, írek, szlovének, franciák, olaszok, magyarok). Majd a délutáni foglalkozás eredményét minden csoport bemutatta a többieknek egy interaktív, kötetlen beszélgetés formájában.

i2connect francia cross-visit (Forrás: Bányai Tibor és Faragó Nikolett)

A program második napján Albi település közelében látogattunk meg egy gazdálkodót, aki az AGLAÉ projekt keretében mutatta be az általa gyakorlatban kipróbált újdonságot. Az új gyakorlat az volt, hogy repce, illetve napraforgó kultúra alá fehérherét vetett, így csökkentve a szükséges műtrágya és a kijuttatandó herbicid mennyiségét. A kísérlet folyamatát mutatták be a projekt francia gazdái az innovációs spirál segítségével.

i2connect francia cross-visit (Forrás: Bányai Tibor és Faragó Nikolett)

A délutáni program részeként az innovációs folyamat résztvevőivel készítettünk csoportos interjúkat, amelyek alapján feltártuk a projekt megvalósításának folyamatát, az erősségeket, gyengeségeket, lehetőségeket, veszélyeket.

A harmadik napot ismét Toulouse-ban, tantermi körülmények között töltöttük.  A cél az volt, hogy az előző nap gyakorlatban megszerzett információkat rendszerezzük, értékeljük és visszajelzést adjunk a keresztlátogatás szervezőinek és a gazdálkodóknak, hogy a különböző országok tanácsadói hogyan látják az adott innováció gyakorlatban történő hasznosulását, elterjesztését. A délután folyamán pedig a teljes látogatás értékelése és a következtetések levonása, összegzése is megtörtént.

i2connect francia cross-visit nemzetközi csapata (Forrás: Francia Agrárkamara)

Az innováció ösztönzése rendkívül fontos, mert kiemelt szerepet játszik a folyamatos alkalmazkodásban és az új lehetőségek kihasználásában. Az i2connect célja a mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók interaktív innovációs folyamatokba való bevonása és támogatása a szaktanácsadók és szaktanácsadó szervezetek kompetenciáinak fejlesztése által. Ennek jó példája volt a francia cross-visit.

Fontosnak tartjuk, hogy a hazai és külföldi, agráriumot képviselő szakemberek találkozhassanak, tapasztalataikat, nézeteiket megoszthassák egymással, hiszen egymástól tanulunk, legyen az akár jó, akár rossz tapasztalat, mind-mind előre vihet minket, ezáltal szolgálva a minőségi tanácsadást.
Az út során a szakmai programok és együttműködés mellett az esti vacsorák és az azt követő városnézés alkalmával kicsit betekintést nyerhettünk a francia életérzésbe és kultúrába is. Sajnos ezekről ennyi idő alatt csak egy „pillanatfelvétel” készülhetett, de azt magunkkal hoztuk élményként a szerteágazó nemzetközi hálózatosodással együtt.

NAK / Jakab Ágnes, Faragó Nikolett és Bányai Tibor (szaktanácsadók)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám