Nemzetközi hírek

Szécsényben, Nógrád vármegyében ismételten összegyűltek a mezőgazdaság iránt elkötelezett szakemberek és gazdálkodók az Agrár-EDIH képzéssorozat keretein belül. A rendezvénynek a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikuma adott otthont, ahol Filkor Lajos igazgató köszöntötte a résztvevőket, köztük olyanokat is, akik előzőleg az intézményben szerezték meg szakmai tudásukat.

A képzéssorozat menetében Dr. Tóth Krisztina, a MATE Felnőttképzési és Szaktanácsadási Központ vezetője is részt vett, mint AEDIH szaktanácsadó, tovább erősítve a projektet. Az eseményről készült képek és videók az esemény aloldalán elérhetőek.

A rendezvény első részében Fábián Attila Agrár-EDIH szaktanácsadó mutatta be a projekt lényegét. A kezdeményezés célja, hogy 250 hazai gazdaság digitalizációs szintjét emelje, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a termelők megismerjék a talajmintavételi alapokat, valamint a térképezés és térinformatika lehetőségeit. A program részeként kialakított Road map segíti a résztvevőket a tervezésben, adatgyűjtési rendszerek kialakításában és a projekt megvalósításában.

A második blokkban Dr. Láng Vince, az AgriDron Kft. ügyvezetője, Agrár-EDIH szaktanácsadó részletezte a helyspecifikus tápanyag-gazdálkodás tervezését. A szakember bemutatta a talajszkenner, talajtípusok, és hozammérés előnyeit, valamint példákkal illusztrálta a helyes és hibás megvalósításokat.

A harmadik részben Dr. Milics Gábor, a MATE professzora osztotta meg tudását a térinformatikai és távérzékelési ismeretekről. Felhívta a figyelmet a digitális eszközök és gazdaságok kapcsolatára, kitért a talajvizsgálatoktól kezdve a differenciált kijuttatásig terjedő digitalizációs lehetőségekre.

Az előadásokat követően a résztvevő gazdálkodók gyakorlati ismereteket is szereztek, amit a későbbiekben a mindennapi termelés során alkalmazhatnak. Az esettanulmányok és a konkrét kérdések megválaszolása segítette a gazdákat a térinformatika és távérzékelés használatában.

A visszajelzések alapján többen csatlakoztak az Agrár-EDIH projekthez, és nagy az érdeklődés az agrárdigitalizációs ismeretek gyakorlati kurzusa iránt is. A szervezők terveik szerint hamarosan visszatérnek Nógrád vármegyébe, hogy további tudást és tapasztalatot osszanak meg a résztvevőkkel.

 

NAK / Töltősi Milán

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám