Nemzetközi hírek

A NAK 2019 novembere óta vesz részt az i2connect H2020-as európai projektben, amelynek célja a mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók interaktív innovációs folyamatokba való bevonása és támogatása. A projektben 2023. április 19-21 között a portugál CONSULAI tanácsadó vállalkozás tartott cross-visitet, amelyen a NAK is képviseltette magát.

Nemzetközi cross-visit Portugáliában (Forrás: CONSULAI)

A keresztlátogatás első napján a CONSULAI részéről Francisca Viveiros és Rui Almeida az i2c portugál projektvezetői bemutatták vállalkozást. Elmondták, hogy számos területen jelen van az agráriumban, úgy, mint például az innováció, a vidékfejlesztés, a szakpolitikai elemzések és tanulmányok készítése. Kiemelt szerepet vállalnak a kutatáson- és az együttműködésen alapuló innováció területén releváns kezdeményezések kidolgozásában mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. A vállalkozás célja, hogy új termékek, eljárások kifejlesztésével meghatározó szerepet játsszon az innovációban, egyúttal diverzifikálja piaci alapú szolgáltatás portfólióját, és ezzel a mezőgazdasági-, agráripari- és erdészeti ágazatot is szolgálja.

Küldetésként a vállalat előnyben részesíti a mezőgazdasági, erdészeti, élelmiszeripari és agráripari vállalatok értékteremtését egész Portugáliában, továbbá a portugál nyelvű országokban, ill. az európai országokban. A hatékonyság-növelés érdekében a vállalat innovációs és kommunikációs osztályt indított magasan képzett munkatársakkal, olyanokkal, akik különböző nemzetközi projektkonzorciumokban vettek vagy vesznek részt (jelenleg 23 projektben aktívak).

A CONSULAI alkalmazásában 40 tanácsadó áll, különböző képzettséggel, szakképzettséggel (alapképzés, mesterképzés, PhD fokozat). A munkatársakat széles körű agrármérnöki szakértelem jellemzi (agronómia, állattenyésztés, élelmiszeripar, erdészet, környezetvédelem), de az infokommunikációs technológiához, a menedzsmenthez, a marketinghez, a kommunikációhoz és az agrár-üzletághoz kapcsolódó területeken is kimagasló a képzettségi szint.

A vendéglátók elmondták, hogy olyan új cég-struktúráról van szó, ahol az átlagéletkor 35 év alatti, a munkatársak többsége nemzeti és nemzetközi szintű tapasztalati háttérrel rendelkezik, ami fontos és elismert értéket jelent partnereik számára. Az innováció, a nemzetközivé válással együtt stratégiai fontosságú a vállalat számára.

A cég vezető szerepet játszik a H2020 i2connect kommunikációs és disszeminációs munkacsomagjában (WP5) a tervezéstől a végrehajtásig támogatva az- Excellence Class (kiválósági osztályok) és a TTT  (képezd a trénert) anyagok előkészítését. A CONSULAI Portugáliában, ahogyan Magyarországon a NAK, két tanácsadói képzést szervezett a portugál szaktanácsadók számára.

A keresztlátogatás része volt egy EIP-AGRI projekt, a „Segunda Via – Ecological Intensification of Acriculture” („Másik út - A mezőgazdaság ökológiai intenzifikációja”) című operatív csoport innovációjának bemutatása a Monte de Santo Isidro településen.

Ennek a projektnek a vállalása az, hogy egy olyan modern mezőgazdasági gazdálkodási modellt dolgozzon ki, amely összeegyezteti a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségét az ökológiai élőhelyek megőrzési és helyreállítási gyakorlatával.

A projektgazda korábban is meg volt, és a mai napig meg van győződve arról, hogy a projekt megvalósításával lehetőség van egy környezetvédelmi szempontból felelős gazdaság típusmodelljének kidolgozására, kihasználva az alapjaiban már meglévő, kiterjedt természeti tőkét, amely széles körben megvalósítható és terjeszthető a régióban (a Tagus folyó környező területein) ill. az ország egész területén.

José Pereira Palha előadása, a  Pereira Palha Agricultura Kft. ügyvezetője, tulajdonos

(Forrás: Jakab Ágnes, NAK)

A projekt sikere érdekében a gazdálkodó (a projektgazda José Pereira Palha), az egyetemi kar (Faculdade de Ciências da Universidade de Lisboa), két közintézmény (EDIA és Fundo Ambiental), egy tanácsadó cég (CONSULAI) és az ágazathoz kapcsolódó szolgáltató vállalatok részvételével EIP-AGRI munkacsoportot hoztak létre.

A projekt során két fő irányt határoztak meg:

Az egyik az, hogy ökológiai struktúrákat (például ökológiai folyosót, virágsávokat, madarak és denevérek menedékhelyét) alakították ki a kevésbé termékeny területeken a különböző ökoszisztéma-szolgáltatások, nevezetesen a kártevők elleni védekezés, a beporzás, a talajerózió elleni védekezés és a helyi biológiai sokféleséget szolgáló különböző élőhelyek, előmozdítása, ill. javítása érdekében.

Tereplátogatás a farmon (Forrás: Karlo Rubelj, Horvátország)

A másik, a már meglévő ökoszisztéma-szolgáltatásokról készült két kvantifikációs tanulmány, ami az ökológiai struktúrák megvalósításának hatásait határozza meg.

A Faculdade de Ciências de Lisboa végzi a terepmunka és in situ mintagyűjtést, számszerűsítve (minden egyes területborító/kulturális foglalkozástípusra vonatkozóan) a beporzók biológiai sokféleségét és a tápanyagok körforgását.

A CONSULAI egy térinformatikai modell és egy BI-eszköz (Business Intelligence) bevezetése révén becsülte meg, hogy bizonyos ökológiai struktúrák bevezetése milyen hatást gyakorolna a gazdaságok ökoszisztéma-szolgáltatásaira: az esztétikai szolgáltatásokra, a kártevők elleni védekezésre, a talaj eróziójára, a szén- és biomasszára, a beporzásra és a biológiai sokféleségre.

Network analízis (Forrás: Jakab Ágnes, Nak)

A projektek eredményeit helyszíni látogatás során mutatták be a litván, a belga, a horvát és a magyar résztvevőknek. A portugál EIP-AGRI Operatív Csoport eredményei megtekinthetők a projekt honlapján (https://www.segundaviafa.com/ az ökológiai fókuszterületek mappában).

A keresztlátogatás utolsó napján az i2connectben kidolgozott  kezdeményezések spirálja és a network analízis metodika alapján, két csoportban történt az EIP-AGRI részletes elemzése, és a tapasztalatok közös megosztása.

NAK / Jakab Ágnes

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám