Állattenyésztés

Az innovációra, az adatok rögzítésére és összekapcsolására az állattartásban is egyre inkább szükség van – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara online agrártechnológiai rendezvényén.


A november 19-én rendezett eseményen az állattartásban használt döntéstámogató rendszerekről tartottak előadásokat startupok vezetői és nagyvállalati ágazatvezető.

Vass János, a Pig Brother kereskedelmi igazgatója képfelismerő és döntéstámogató rendszerüket mutatta be, mely sertéseket figyel kamerán keresztül, s például azok tömeggyarapodását, viselkedését monitorozza. Mint elmondta, fejlesztésük rögtön értéket teremt egy-egy gazdaságban, a sertések teljes élettartama alatt tudnak forintosítható információkkal szolgálni. Méréseik 97,79%-os pontosságúak, algoritmusuk napról napra okosodik. A szakember kiemelte: míg az autóiparban a 2000-es évektől kezdve kénytelenek voltak innoválni a beszállítók, a mezőgazdaságban később kezdődött el ez a folyamat.

Kövesdi József, az Okosfarm vezetőjeként elmondta: cégük informatikai, biztonság- és irányítástechnikai megoldásokkal közel húsz éve foglalkozik, az elmúlt években fordultak a mezőgazdaság felé, ahol olyan informatikai alapú megoldásokat nyújtanak, amik hatékonyságjavulást hoznak. Tapasztalataik szerint ugyan a mezőgazdaságban is vannak termelésmenedzsment rendszerek, de azok szigetszerűek. Például van olyan telephely, ahol 21. századi a fejéstechnika, de a másik részén semmilyen informatika megoldás sincs. A környezeti adatok használata általánosságban nem jellemző, ahogy a farmfelügyelet sem. Mindez oda is visszavezethető, hogy egy mezőgazdasági telephely nagyon tagolt, nagy terület, nem lehetett stabil IT-rendszereket teremteni. Illetve a munkaerő is nehezebben sajátítja el a digitális technológiát, az iparral szemben itt nem volt meg korábban ennek a kultúrája. Az ágazatban magas az átlagéletkor, ügyfeleik jó részénél a döntéshozó vagy az azt előkészítő fiatal.

Moldován András, az Animal Soft vezetője különösen fontosnak tartja a telepen keletkező adatok összességének kezelését. Mint mondta, nagy a piaci nyomás a termelőkön, ami miatt egyre nagyobb a hatékonyság szerepe, a rendszerszintű profitmaximalizálás szükségessége. Nagy problémának látja, hogy végtelen számú független rendszer létezik, de azok nincsenek összehangolva. Mint elárulta, megoldásukkal sertésenként mintegy 7000 forintos eredménynövekedést érnek el. A fejlett döntéstámogató rendszerek térnyerését elkerülhetetlennek tartja, mivel a piac egyre inkább azt diktálja.

Az egyik példaértékű nagyvállalati gyakorlatot Nagy Tibor, a Bonafarm Mezőgazdaság sertéságazati igazgatója mutatta be: a náluk alkalmazott döntéstámogató rendszereket és azok szerepét ismertette. A cégcsoport 650-700 ezer közti hízót állít elő, több mint száz külső partnerrel dolgozik együtt. Az adatrögzítés nagyon fontos náluk, ezt egy vállalatirányítási program keretében végzik, illetve kifejlesztettek egy integrációs weboldalt is. Globálisan és telepenként is számos adatot gyűjtenek. Az adatbevitel után elemzéseknek a stratégiaalkotásban is jelentős a szerepe, de a telepvezetők értékelésében, a műszakvezetők döntéshozatalában is meghatározó. Az eredmények pedig összehasonlítóak, transzparens a működést, valamint mindez egyfajta pozitív versenyszellemet is generál. Mint kiemelte, azt látja, hogy nagy a nyomás az ágazaton: mindenki a világpiaccal versenyez, szükséges az adatelemzés, előbb-utóbb a szektor minden szereplője rá fog kényszerülni arra.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám