Szakképzés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) nagy hangsúlyt helyez az agrárszakmák népszerűsítésére, ezáltal az általános iskolások agrárszakképzésbe történő bevonására.

Ennek keretében 2023-ban, immár hatodik éve szervezzük meg a „Szakmakóstoló” pályaorientációs programsorozatot az 5. 6. és 7. osztályos általános iskolai tanulók számára. A programhetekre 2023. június 19. és augusztus 18.  között az egész országra kiterjedően kerül sor, Budapesten és 18 vármegyében, bejárós jelleggel. Az egyhetes pályaorientációs programok során 380 általános iskolásnak lesz lehetősége arra, hogy 20 fős csoportokban aktív, élményalapú, játékos keretek között szerezzen  tapasztalatokat az agárszakmákban, szakmairányokban, mint az Erdésztechnikus, Erdőművelő-fakitermelő, Kertész, Kertésztechnikus/Dísznövénytermesztő, virágkötő, valamint Parképítő és fenntartó, Gazda/Állattenyésztő, Növénytermesztő, Lovász, Mezőgazdasági gépész, Mezőgazdasági technikus/Állattenyésztő, Növénytermesztő, Kistermelői élelmiszer-előállító, Pék-cukrász, valamint Erjedés- és üdítőital-ipari technikus.  

Bepillanthatnak és kipróbálhatják a szakmákra jellemző munkafolyamatokat, megismerhetik a szakma folytatásához szükséges készségeket, hogy a későbbiekben sikeres karriert fussanak be az agrárium területén.  A programok gyakorlati környezetben valósulnak meg egy-egy agrárszakképző intézményben, de az agráriumban dolgozó sikeres vállalkozók, vállalkozások is bekapcsolódnak, így üzemlátogatásokra is sor kerül, ahol a diákok megismerhetik milyen elvárások és munkakörülmények jellemzik az általuk kiválasztott agrárszakmát. A NAK a programba elsősorban olyan pályaválasztás előtt álló tanulókat vont be, akik szeretik a természetet, az állatokat, növényeket, és érdeklődnek az agrárszakmák iránt, így biztosítva számukra a tudatos pályaválasztás és az agrárszakképzésben történő továbbtanulás lehetőségét.

NAK Szakképzés

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám