NAK földbizottságok jogkörében ellátott feladatai

thumb m clause-63977 640A Magyar Közlöny 2015. évi 78. számában megjelent a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban földforgalmi törvény) egyes rendelkezései, illetve a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 103/A. § (1) bekezdése szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről, alkalmazásuk kizárásáról, valamint alkotmányos követelmények megállapításáról szóló 17/2015. (VI. 5.) Alkotmánybírósági határozat.

 

 

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a földforgalmi törvényben a földbizottságok számára biztosított jogosultság nem ellentétes az  Alaptörvény rendelkezéseivel. Emellett a testület határozata értelmében a fenti törvények a következők szerint módosulnak:

  • A földbizottságnak az állásfoglalását oly módon kell indokolnia, hogy az a földhivatali eljárás, vagy az esetleges bírósági felülvizsgálat során ne csak formai szempontból, hanem érdemben felülbírálható legyen.
  • A jogorvoslati lehetőség biztosítása érdekében a területileg illetékes jegyzők számára előírták, hogy a  kifogás benyújtására jogosultak közül a név szerint ismertekkel közölnie kell a földbizottság állásfoglalását, és a kifogás benyújtására nyitva álló, ezt követően már nem a kifüggesztéstől kezdődő határidőt.
  • Azért, hogy a földbizottság állásfoglalása ellen esetlegesen benyújtott kifogást elbíráló helyi önkormányzat határozata ellen is lehetőség legyen jogorvoslat gyakorlására, az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az közbenső érdemi döntésnek minősül, amely ellen ezt követően önálló bírósági felülvizsgálat vehető igénybe.
  • Eddig, ha a helyi földbizottság nem adta ki állásfoglalását a földforgalmi törvény által megadott időintervallumon belül, akkor az eljáró megyei földhivatal az adás-vételi szerződés jóváhagyását megtagadta. Az Alkotmánybíróság határozta értelmében a jövőben a földbizottságok hallgatása esetén is fennáll a döntési lehetőség a megyei földhivatalok számára a szerződések jóváhagyására, vagy a jóváhagyás megtagadására.

Az Alkotmánybíróság határozata kimondja továbbá, hogy a fentieket valamennyi bíróság előtt folyamatban lévő ügyben is alkalmazni kell.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja a figyelmet arra, hogy az eddig is hosszadalmas, több mint fél éves hatósági jóváhagyási eljárás az Alkotmánybíróság határozata következtében a jövőben még időigényesebb lehet.

Annak érdekében, hogy az érintettek a lehető legtöbb információhoz jussanak ügyük állásáról, a Kamara honlapján külön menüpontban közzétesszük a megyei elnökségek üléseinek meghívóit. Itt megtekinthetők az egyes ügyek megtárgyalásának időpontjai és helyszínei.

Az Alkotmánybíróság határozatának elérhetősége:

http://www.magyarkozlony.hu/dokumentumok/8f290b9c1edeba0e40dba5917a3d7288df1994cb/megtekintes

További információk a kamarai megyei igazgatóságain a földügyi referenseknél érhetők el.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám