Mezőgazdasági termelés

Az örvös galamb és a balkáni gerle által okozott mezőgazdasági károkról, valamint a megelőzésüket célzó karbidágyú használatáról.

A tavaszi vetések időszakában újból és újból napirendre kerülnek az örvös galamb és a balkáni gerle által a vetésekben okozott károk. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk, mit tehet a gazdálkodó a károk megelőzése, illetve a bekövetkező kárigények érvényesítése érdekében.

Az örvös galamb és a balkáni gerle nem védett, idényben vadászható madárfajok. A mezőgazdaságban egyrészt a vetésekben, különösen például zöldborsó- és napraforgóvetésekben, másrészt több más kultúrában is a termés szemezgetésével okozhatnak jelentősebb kárt. A kár a vadászati törvény definíciója alapján nem minősül mezőgazdasági vadkárnak, így azok megelőzésére és a kárigények érvényesítésére a Polgári Törvénykönyv vadászható állat által okozott károkra vonatkozó szabályai vonatkoznak.

A két szabályozás tartalmát tekintve hasonló. Eszerint a kár megelőzése mind a vadászatra jogosultnak, mind pedig a földhasználónak közös érdeke, az ennek ellenére bekövetkezett kárt pedig a Polgári Törvénykönyvben foglalt feltételek fennállása esetén a vadászatra jogosultnak meg kell térítenie a földhasználó részére. A kárigény érvényesítése a gyakorlatban azért nem olyan egyszerű. Ahol a károkozás rendszeres, érdemes inkább a megelőzésre nagyobb figyelmet fordítani, az esetleges kárigényeket pedig kárszakértő bevonásával megfelelően megalapozni.

Nagyon fontos tehát, hogy kár észlelése esetén a gazdálkodó, a kármegelőzési feladatok közös meghatározása céljából, mielőbb vegye fel a kapcsolatot a vadászatra jogosulttal.

A két galambfaj vadászati idénye az augusztus 15. és január 31. közötti időszakra esik. A vadászati idény lehetőséget ad arra, hogy vadászatra jogosult riasztással egybekötött vadászattal hozzájáruljon a beérett termés megvédéséhez. Ugyanez a lehetőség a tavaszi időszakban legfeljebb a vadászati hatóság külön engedélyével lehetséges. Engedély hiányában vadászat nélkül kell a riasztásról gondoskodni.

A riasztásnak egyik, a gazdálkodók által gyakran alkalmazott módja a gázágyú (karbidágyú) használata. Ezzel kapcsolatban azonban fontos tudni, hogy a gázágyú ugyan hasznos lehet a károsító madarak riasztásában, viszont a hanghatás a hatásterületen másokat is zavarhat. Emiatt ezt a riasztási módot csak körültekintően lehet alkalmazni.

A gázágyú használatát konkrétan egyetlen jogszabály sem szabályozza, de ez nem jelenti azt, hogy az korlátlanul használható. Általánosságban abból lehet kiindulni, hogy egy tevékenységet a természetétől függően több jogszabály érinthet, így azt jogszerűen úgy lehet gyakorolni, hogy egyetlen kapcsolódó jogszabályi rendelkezést se sértsen.

A gázágyú a megcélzott madárfajok egyedei mellett nyilvánvalóan a környéken élő más állatfajokat is zavarhatja. Zavarhatja továbbá más tevékenységek, például a vadászati tevékenység gyakorlását is. Erre tekintettel a nem kellően körültekintő gazda a természetvédelmi hatóság vagy a vadászati hatóság fellépésére számíthat. A gázágyú alkalmazását ezért előzetesen egyeztetni kell az érintettekkel, elsősorban a vadászatra jogosulttal, védett állatok előfordulása esetén pedig a helyi nemzeti park igazgatósággal vagy a természetvédelmi hatósággal.

A gázágyú zavarhatja továbbá a környéken élő emberek nyugalmát is. Ezt a zavaró hatást vizsgálhatja a környezetvédelmi szabályozásban foglalt határértékek betartása tekintetében a környezetvédelmi hatóság, illetve birtokvédelmi eljárás keretében a helyi jegyző.

 

NAK – Szalai Károly

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám