Környezetgazdálkodás

Lassan eljön a téli nyugalmi időszak a mezőgazdasági munkák tekintetében is. Azonban még november végéig van megoldandó feladat, melyből néhány támogatásokat is érintő elemet kiemelünk.

A nitrátérzékeny, illetve a VPAKG-ba bevitt területek vonatkozásában be kell tartani mindent, ami a nitrátrendeletben szerepel függetlenül attól, hogy területük milyen érzékenységi kategóriában szerepel. Mit nem lehet tenni ezen területeken november 30 és február 15 között?

Nem lehet trágyázni a földeket, kivéve a kalászosok fejtrágyázását, mely február 1-től már lehetséges. A baktériumtrágya kijuttatásra ez nem vonatkozik. A baktériumtrágyázás esetén a trágya megnevezés kissé félrevezető, hiszen a baktériumkészítményekkel nem tápanyagot, hanem a szerves anyagok bontását, feltáródását segítő mikro élőlényeket juttatunk a földbe. Azért ez esetben is figyeljünk a hőmérséklet adta hasznosulási értékekre.

Nem lehet a megnevezett területeken ideiglenes trágyakazlat létesíteni, s fenntartani sem.

Ezen időszakon túl ugyancsak nem lehet ideiglenes trágyakazal – s trágyázni sem, ha a talaj fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított. Az említett időszakokban a legnagyobb az esélye a tápanyag ki és elmosódásának, amely a gazdálkodó számára is veszteség, s a környezet számára is terhelő lehet.

Fentiek szerint tehát a VPAKG szántó esetében a kötelező/vállalható zöldtrágyázás/ istállótrágyázásból ez utóbbi még teljesíthető. Azonban azt ne feledjük, hogy az AKG-ban egy évben csak egy típusú trágyázás fogadható el teljesítésnek, persze abban az esetben, ha a tevékenység elvégzését 15 napon belül elektronikus felületen be is jelentjük. A másik elfogadási feltétel az AKG-ban, hogy a növény igényének kiszámított N hatóanyag 75%-át a szervestrágya hasznosuló N tartalmából kell fedezni, azonban az összesen kijuttatott szerves eredetű Nitrogén nem haladhatja meg a 170 kg/ha/év értéket (vagy azt az értéket, amit a pályázati felhívás egyes esetekben külön megemlít pl. 90 kg/ha/év).

Hogyan is kell a fentieket értelmezni?

Tegyük fel, hogy az egyik VPAKG-ban résztvevő gazdálkodó jó nitrogénellátottságú csernozjom talajú tábláján kukoricát szeretne termeszteni, melyhez a Nitrátrendelet szerint max. 150 kg/ha N hasznosuló hatóanyag juttatható ki. Ezen értéknek 75 %-a 112,5 kg hasznosuló nitrogén, tehát ennyit kellene kijuttatni istállótrágyából a pályázati felhívás szerint.

Azonban a VPAKG esetében is max. 170 kg/ha N hatóanyag juttatható ki szerves trágyával, melynek 40%-a hasznosul a kijuttatás évében, mely érték max. 68 kg N hatóanyag. Tehát ez esetben nem tudjuk teljesíteni a 75%-os szabályt, mert egy másik előírás ezt nem teszi lehetővé. Mivel a 170 kg/ha/év magasabbrendű szabályozás, így a max. kivihető mennyiséggel is teljesítettük vállalásunkat, tehát rendben van AKG szempontjából a dolog.

A trágyázás esetében figyeljünk arra, hogy a 12%-nál meredekebb lejtésű terület talajára kijuttatott műtrágyát, valamint a bármely területre kijuttatott istállótrágyát a kijuttatást követő 4 órán belül, egyenletesen a talajba kell dolgozni. Továbbá 17%-nál meredekebb lejtésű területre trágya nem juttatható ki. Könnyen oldódó nitrogéntrágya esetén ősszel a vetésnek 15 napon belül be kell következnie a kimosódási veszteségek csökkentése érdekében.

Nitrátérzékeny területen a téli legeltetés sem megengedett a trágyázási tilalmi időszakban kivéve, ha a legeltetett állatok által elhullajtott trágya mennyisége nem haladja meg a 120 kg/ha/év értéket. Ennek kiszámításához az 59/2008. (IV.29) FVM rendelet (Nitrátrendelet) 1. számú melléklete nyújt iránymutatást.

A legeltetésről még annyit, ha ez a terület egyben Natura2000 terület is, úgy a téli legeltetéshez október 31.-április 23 között a területi természetvédelmi hatóságnak, helyi jelentőségű védett természeti területnek minősülő Natura 2000 gyepterület esetében a települési önkormányzat jegyzőjének az engedélye szükséges.

Az október 31-ig elvetett hagyományos, vagy VPAKG zöldtrágyázási célú másodvetést se feledjük lejelenteni november 15-ig.

Fontos még, hogy november 30-ig be kell jelenteni a Kárenyhítési juttatás iránti kérelmünket, amennyiben arra jogosultak vagyunk. Ez utóbbi részleteiről külön cikkben szóltunk.

NAK/Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám