Környezetgazdálkodás

Az Agrárminisztérium megbízásából az ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet (ATK TAKI) 2020. évi egyik kutatási feladata volt a Nitrát rendeletben - 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet - rögzített téli trágyázási tilalmi időszak módosítási lehetőségeinek felülvizsgálata a klímaváltozás okozta hőmérsékleti változások hatására. A kutatás megvalósítása a NÉBIH által biztosított nitrát adatszolgáltatás adatbázis 2017. és 2018. évi adatainak felhasználásával történt meg. Az elemzéshez felhasználták még a MePAR adatbázist, melyhez digitális térbeli talajinformációkat rendeltek. Ugyancsak szükség volt nagyfelbontású meteorológiai adatokra is, melyeket az OMSZ biztosította.

Az adatszolgáltatáson alapuló nitrogén mérlegszámítások szerint 2017-ben őszi búza, őszi árpa és kukorica esetén a mérlegek 80 %-a negatív volt, vagyis a kijuttatott nitrogén mennyiségét meghaladta a növény nitrogén felvétele. Napraforgó esetén a negatív mérlegek aránya 60 %, repce esetén mintegy 50 % volt. 2018-ban ugyanezek a paraméterek hasonlóan alakultak azzal a különbséggel, hogy kukorica esetén a negatív mérlegek aránya már 88 % volt. Mindez megerősíti azt a korábban is ismert tényt, hogy a hazai növénytermesztés tápanyaghiányos, az EU Expert Panel terminológiája szerint talajzsaroló gazdálkodást folytat.

A 90 cm alá mosódó nitrogén mennyiségét is vizsgálták csapadékos, illetve szárazabb körülmények között. Az értékek azt mutatták, hogy a beszivárgási veszélyt jelző kategóriarendszer a blokkok több, mint 99 %-ában zöld minősítést ad, vagyis nem tekinthető veszélyeztetettnek.

A kutatás legfontosabb célja annak vizsgálata volt, hogy a jelenleg október 31-el kezdődő tilalmi időszak egy hónappal, november 30-ra történő „eltolása” környezetvédelmi szempontból kockázatos, vagy sem. A kapott eredmények alapján megállapították a kutatók, hogy a tilalmi időszak kezdetének október 31-ről 1 hónappal, november 30-ra való kitolása az átlagos csapadékviszonyok esetén nem járt agrár-környezetvédelmi kockázat növekedéssel, azaz a 0-90 cm talajréteget elhagyó nitrát-N mennyisége nem növekedett.

A jelen kutatást, már megelőzte a 2016 évre vonatkozó modellezés, mely a fentiekkel csaknem megegyező eredményt mutatott.

A leírtak szerint tehát a NAK által is évekkel ezelőtt kezdeményezett Nitrát rendelet módosítása indokolt a tilalmi időszak vonatkozásában. A tápanyaggazdálkodás terén szükséges változtatásokhoz még folynak a kutatások. Az üzemi kísérletek állásáról is hamarosan ismertetést adunk.

 

A kutatással összefüggésben megjelent publikáció:

KOÓS SÁNDOR, PIRKÓ BÉLA, SZATMÁRI GÁBOR, CSATHÓ PÉTER, MAGYAR MARIANNA, SZABÓ JÓZSEF, FODOR NÁNDOR, PÁSZTOR LÁSZLÓ, LABORCZI ANNAMÁRIA, POKOVAI KLÁRA, SZABÓ ANITA: Influence of the Shortening of the Winter Fertilization Prohibition Period in Hungary Assessed by Spatial Crop Simulation Analysis SUSTAINABILITY 2021 : 13 Paper: 417 (2021) https://doi.org/10.3390/su13010417

Korábbi NAK hírek az alábbi linkeken olvashatóak: http://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/kornyezetgazdalkodas/103077-nitratrendelet-tragyazasi-tilalmi-idoszakkal-kapcsolatos-publikaciohttp://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/kornyezetgazdalkodas/102707-a-pentozanhatasrol http://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/kornyezetgazdalkodas/102118-fontos-lenne-modositani-a-nitratrendeletet

 

NAK/Sztahura

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám