Élelmiszer-feldolgozás

Az Európai Unió által meghatározott zöld megállapodás célul tűzte ki, hogy 2050-re a kontinens klíma semlegessé válik. A megállapodás központjában a „termőföldtől az asztalig” (F2F = Farm to Fork) stratégia áll. Ennek keretében az EU jelentős változásokat kíván bevezetni a fenntarthatóság jegyében a mezőgazdaságban azon belül is az élelmiszeriparban.

Célja egy fenntarthatóbb, méltányosabb, egészségesebb, zöldebb társadalom.

A Bizottság 2020. májusában az Unió polgárainak tájékoztatására vonatkozó szabályok felülvizsgálata érdekében véleménynyilvánítási felhívást tett közzé. Az általános megfogalmazott célok és potencionális jövőben pozitív hatásokon túl az Unió közölt egy timeline-t. Ezen belül részletesen tájékoztat, hogy milyen ütemezéssel milyen változtatásokat kíván elérni az élelmiszeripar területén.

A „TERMELŐTŐL A FOGYASZTÓIG” STRATÉGIA TERVEZET – CSELEKVÉSI TERV („timeline”) 2. táblázata alapján:

„A fenntartható élelmiszer-feldolgozás, -nagykereskedelem, -kiskereskedelem, vendéglátás és étkeztetés gyakorlatainak ösztönzése” kezdődik meg. Ennek keretében sor kerül a vállalatirányítási keret javítására a fenntarthatóság felé ösztökélésére, az élelmiszerek összetételének megváltoztatásának ösztönzésére, - beleértve az egyes tápanyagokra vonatkozó felső határértékek meghatározását -, új tápanyagprofilok meghatározására, az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok használhatóságára. Sor kerül az uniós forgalmazási előírások felülvizsgálatára majd egy intenzívebb fellépés az élelmiszer csalások ellen.

Ezzel párhuzamosan sor kerül „A fenntartható élelmiszer-fogyasztás előmozdítására, megkönnyítve az egészséges, fenntartható étrendre való átállást”. A folyamat során javaslat lesz a kötelező, harmonizált, látómezős tápértékjelölésre, eredetmegjelölésre, a fenntartható élelmiszer-beszerzésre vonatkozó kötelező minimumkritériumok meghatározására. Új fenntartható címkézési keret létrehozása, promóciós program felülvizsgálata, az iskolai zöldség-gyümölcs programba az ökológiai termelésből származó termékek beillesztése is feladatként jelenik meg.

Szeretnénk tájékoztatni tagjainkat, hogy lehetőségük van az Unió elektronikus felületén önálló vélemény kifejtésre október 26-áig itt  vagy lehetőségük van véleményüket kifejtetni, és azt a kamara számára 2021. október 22-ig az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre elküldeni, amit majd összegzünk és továbbítunk.

A véleményezéshez elérhető a háttéranyag.

 

(NAK/Penksza Péter)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám