Országos hírek

Augusztus 24-én, online Agrár Klub keretében mutatja be a Portfolio Csoport, milyen termésmennyiségek realizálódtak a betakarítást követően az egyes szántóföldi növényeket tekintve az országban, megközelítik-e az idei átlagok a 2020-as eredményeket, mely régiókban keletkeztek a legnagyobb terméskiesések, illetve hogyan alakulhatnak az árak a gabonapiacon a következő hónapokban. Szó lesz arról is, hogyan lehet ma gazdaságosan földet művelni, valamint növényt termeszteni Magyarországon, és milyen eszközökkel tud jövedelmezően gazdálkodni egy termelő az ilyen viszontagságos években, mint például az idei.

A szélsőséges időjárás idén is komolyan megnehezítette a gazdák dolgát Magyarországon, az aszály, a heteken át tartó csapadékmentes időszakok, a sorra dőlő melegrekordok és a néha váratlanul lecsapó jégesők rengeteg kihívás elé állították a növénytermesztőket. Az ország különböző pontjain, de még az egyes táblákon belül is teljesen eltérő képet mutattak a szántóföldi állományok a betakarítás előtt, sok helyen csak hetekkel később tudott elkezdődni az aratás, és többen jelentős terméskieséssel számoltak a búza, a kukorica és a napraforgó esetén is. 

A Portfolio Agrár Klub áttekintéséhez kattintson ide>>

Az augusztus 24-ei online Portfolio Agrár Klub azt mutatja be, milyen termésmennyiségek realizálódtak a betakarítást követően az egyes szántóföldi növényeket tekintve az országban, megközelítik-e az idei átlagok a 2020-as eredményeket, mely régiókban keletkeztek a legnagyobb terméskiesések, illetve hogyan alakulhatnak az árak a gabonapiacon a következő hónapokban. Szó lesz arról is, hogyan lehet ma gazdaságosan földet művelni, valamint növényt termeszteni Magyarországon, és milyen eszközökkel tud jövedelmezően gazdálkodni egy termelő az ilyen viszontagságos években, mint például az idei. Az idei ötödik Portfolio Agrár Klub programja és az előadók listája folyamatosan bővül.

Az előadók listáját itt tekintheti meg>>

A Portfolio Agrár Klub teljes programját itt érheti el>>

A Portfolio Agrár Klub egy olyan sorozat, amely időről időre az agrárium legfontosabb és legaktuálisabb témáival foglalkozik, és tárgyalja meg azokat szakértők segíségével. A 2020-ban megrendezett klubokon foglalkoztunk többek között az agráradózással, valamint a vírusválságban megnyíló új agrárpályazatokkal, 2021-ben az első online Agrár Klubon az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséről szóló törvényt vitattuk meg, a második klubon pedig a Közös Agrárpolitika, valamint a 2021-ben várható támogatási és finanszírozási lehetőségek voltak a középpontban. A harmadikon klubon a takarmányár-robbanást, míg a negyediken a hazai élelmiszeripar versenyképességének növelését, és a következő időszakban várhatóan beinduló beruházási dömpinget elemeztük ki a szakma legmeghatározóbb szereplőivel. Az augusztus 24-ei Portfolio Agrár Klubon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A jelentkezési feltételekről itt tájékozódhat>>

(www.agrárszektor.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám