Vármegyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei szervezete helyi termelők, kistermelők számára biztosított bemutatkozási lehetőséget az idei Egerszeg Fesztiválon.


Zalaegerszeg legnagyobb multikulturális eseménye a már hagyományosnak tekinthető Egerszeg Fesztivál idén június 8. és 10. között fogadta az ország minden tájáról érkező belföldi és külföldi látogatókat.  Az esemény egyúttal Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 133. évfordulója előtt is tisztelgett.  A rendezvény fő célja, hogy bemutassa a város, a megye és a szűkebb régió hagyományait, értékeit, valamint a tömeg- és rétegigényeket is kiszolgáló kulturális programsorozat legyen.

A fesztiválon 2016-tól a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei szervezete helyi termelők, kistermelők számára biztosít bemutatkozási lehetőséget, így történt ezúttal is. A fesztivál főszervezője, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. ebben az évben is egy tradicionális helyi termék és kézműves udvart alakított ki a dísztéren a rendezvény keretében, ahol a helyi termelők által kínált portékák mellett népi kézműves termékekkel és hagyományőrző egyesületekkel is megismerkedhetnek a fesztiválozók.

A kamarai támogatásnak köszönhetően 2018. június 8. és 10 között, péntektől vasárnapig összesen tíz, a régióban gazdálkodó, őstermelő, kistermelő értékesíthette az általa előállított és megtermel ízletes házi portékákat és helyben megtermett zöldségeket, gyümölcsöket kecskelábas standokon. A friss, vegyszermentes helyi jellegzetesség, a kerekrépa, a póréhagyma és más zöldségek mellett, a vásárlók, házi sütésű pogácsát, sárgarépás baguettet, szörpöket, göcseji lekvárokat, különböző ízesítésű sajtokat, tejtermékeket, füstölt, száraz húsárut vásárolhattak, de nem hiányzott a kínálatból sok más mellett a méz, a méhészeti termékek, a mézeskalács, a különböző gyógynövények, tinktúrák, a homoktövises almalé, arónia gyümölcslé és a homoktövis magolaj sem.  A pozitív visszajelzések alapján a fesztivál tartalmas megjelenési és rendkívül jó bemutatkozási lehetőséget biztosított a zalai termelők számára.


(nak.hu)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám