Vármegyei hírek

Agrármérnök, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara első elnöke. Hosszú szakmai munkájával elért közmegbecsülése révén tevőleges részese annak, hogy megyénkben – országosan elsőként - már 1989-ben – akkor még önkéntes alapon - megalakulhatott az agrárkamara, mely fontos szerepet tölt be a megye gazdasági-társadalmi életében. Magas és igényes szakmai felkészültségével nemcsak a kamarai ügyekben, de 1994-től, két ciklusban parlamenti képviselőként az ágazati érdekek megjelenítését szenvedélyesen, s a megye hátrányos helyzetének kezelésének szükségességét képviselte eredményesen, és közvetítette a problémákat és az eredményeket a döntéshozók, s a társadalom irányába.

Szakmai életútjának fontosabb részei:

13 évig különböző vezető beosztásokban a Nyírtassi „Dózsa” Mezőgazdasági Szövetkezetben dolgozott, ahol nagy érdeme van abban, hogy a szövetkezet – országosan - elsőként alakította ki a vertikális integrációra alapozott termelést és ezzel tartós eredményeket ért el. 1983-től a Szabolcs – Szatmár - Bereg Megyei Tanács elnökhelyettesi tisztségében tevőleges részese volt annak, hogy a megye élelmiszeripara dinamikus fejlődésnek indult. 1989-től a dohány iparban vezetőként dolgozott, s kezdeményezésére indult be a mai dohány termelését is meghatározó öntözéses termelés. 1994 - 2002 között parlamenti képviselő, ahol mind végig tagja volt a Mezőgazdasági Bizottságnak, de emellett tagként vett részt Agrárpiaci és szabályozási-, a Földhő-, s a Magyar-Orosz Parlamentközi Vegyes Bizottság magyar albizottságban. 2002-től vezérigazgató-helyettesként és más vezető tisztségviselőként a Szabolcs Gabona Holding Rt.-ben tevékeny részese egy a piacgazdaság kihívásainak eredményesen megfelelő - 2005. évben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei TOP 100-as listáját vezető - cégcsoport (ABO Holding Zrt.) létrehozásának, mellyel a megye hírnevének gyarapításához nagyban hozzájárult. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Agrárkamarának (1989. Az un. „egyesületi”, majd 1994. un. „köztestületi” kamarának) megalakulásától öt cikluson át az elnöke 2007-es nyugdíjba vonulásáig.

Az általa vezetett üzemekben több eredményes fejlesztést valósított meg, melyet jól jelez, hogy különösen a Nyírtassi gazdaságot a megye legjobb üzemei között jegyezték. Parlamenti képviselőként szakmai kövezetessége, példás szervező, irányító tevékenysége, a tudományos kutatási eredmények gyakorlati alkalmazására való törekvése példaértékű, követésre méltó. Közéleti tevékenysége úgy a kamarában, s parlamenti képviselőként is kiemelkedő, nagy szerepe van abban, hogy megyénkben az agrárium szereplőinek önszerveződő kamarai tevékenysége országosan is kiemelkedő.

 

                                                       

 

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám