Vármegyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezete és a Magyar Református Szeretetszolgálat többéves együttműködésének keretében idén harmadik alkalommal került megszervezésre a vetőmaggyűjtés a kárpátaljai, nehéz helyzetben lévő gazdálkodók, valamint egyházi intézmények és gyülekezetek támogatására.

Helyszín:   Magyar Református Szeretetszolgálat ebesi logisztikai központ

Időpont:    2021. április 15. 11:00 óra

Felszólal: Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei Szervezetének elnöke,

      Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke

A koronavírus-világjárvány egyrészt felerősítette az agrárium szerepét, a biztonságos élelmiszeralapanyag-termelés fontosságát, másrészt még inkább ráirányította a figyelmet az egymás iránti odafigyelés, az adakozás, az önzetlen segítségnyújtás jelentőségére.

Márciusban több mint 5 tonna vetőmag-felajánlás érkezett a NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének tagjaitól, gazdálkodóktól, agrárvállalkozások képviselőitől. Főként a tavaszi kultúrákban szükséges vetőmagadomány érkezett, így kukorica 2 tonna, zöldborsó 2 tonna, napraforgó 1 tonna, lucerna 100 kg,és 6,5 kg kiskerti mag. A vetőmagadományok összértéke mintegy 5 millió forint.

A vetőmagadományokon kívül több mint 1,3 millió forint értékű pénzügyi hozzájárulással is támogatták a Hajdú-Bihar megyei gazdálkodók a kárpátaljai gazdatársakat, így összesen közel 100 adományozó mintegy 6,3 millió Ft értékben támogatta a programot.

A gyűjtés során a gazdálkodók figyelmet fordítottak arra, hogy könnyen szállítható, jó minőségű, fémzárolt vetőmagot juttassanak a kárpátaljai gazdatársak részére. A járvány sajnos megnehezítette az adományozás lebonyolítását, több esetben a betegség, a karantén akadályozta a jólelkű adományozókat. Több településen tapasztaltunk példás összefogást a helyi gazdakörök, kamarai tisztségviselők szervezésében, valamint több nagy agrárvállalat jelentős adománnyal járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Minden adományt hálásan köszönünk!

A vetőmaggyűjtés során a NAK Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága a gyűjtőakció népszerűsítése, szervezése, lebonyolítása és dokumentálása mellett átvételi pontok biztosításával is segítette a Szeretetszolgálat munkáját.

A NAK irodáktól és a gazdálkodóktól a Magyar Református Szeretetszolgálat Ebesi Logisztikai Központjába szállították be az adományokat.

A beérkezett vetőmagadományokat a Hajdú-Bihar megyei gazdák nevében Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke és Kissné Gyarmati Ágnes, a NAK Hajdú-Bihar Megyei igazgatója adja át ünnepélyesen Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnökének.

A felajánlások eljuttatását a Magyar Református Szeretetszolgálat végzi a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Irodájának közreműködésével.

Kapcsolattartó:

  • Iszlai Gergely operatív vezető, Magyar Református Szeretetszolgálat: +36 52 615 357; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Kocsis-Kun Anita megyei elnöki kabinetvezető, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara:
    +36 30 582 4140; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

 

 

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám